Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
skip to main |
skip to sidebar
Kortársak fotógyűjteménye - contemporary collection
tartalom / summary
- adél (4)
- altnőder (65)
- BetegSrác (36)
- Biró Roland (15)
- boba (26)
- csmb (51)
- Dorzak (1)
- everydays of gergoo (13)
- fatilla (54)
- Feith Bálint (58)
- ferencke (16)
- Günter (12)
- jaffacake (39)
- Jámbor Zsófi (21)
- Katjusa (77)
- Kertész Péter (40)
- klára (8)
- Korneliusz (54)
- Kutasi Kovács Zoltán (15)
- laan (30)
- levice (7)
- miletics attila (52)
- nagy_szabolcs (43)
- Nikol (2)
- slacus (47)
- szepesvári dániel (12)
- tomka (36)
- Vedres Ági (15)
- zenyit (23)
16 megjegyzés:
nekemeztetszik
eznekemistetszik
Nagyon nagyon szép lett. :)
zizi :))
ez nagyon szép Boba! :)
olyan érzéki
plusz plusz plusz
ez olyan h mérges vagy rám és várom hogy már végre rám nézz és én csak ott ülök melletted és várom h rám nézz és egyfolytában nézlek mint a kutya mikor evés közben odaül melléd és addig néz rád amíg nem adsz neki pár falatot, és várom h végre rámnézz...
hmmm de szomorkás depresszes, csorogeső ablakon!
Nagy hangulat, ottva'!
szerintem tipikus durcis kép...pontosítva dupladurcis:)de szerintem sokszor jól áll ez a lányoknak...nagyon szép túnusok és a kompi is szupi, de a duplaexpós képek felé eleve elfogult is vagyok.
háromszem pillantás alatt
Olyan mélyen gyönyörű szomorúság lengi be az egészet. Biztos nincs igazam de ez lebegés az embernek önmagában. Régen, tényleg nagyon régen amikor gyerek voltam sokat bámultam a függönyünket vagy csak úgy kifelé az ablakon, és ha sokáig figyeltem (asszem befelé), szinte mindíg láttam a kis csuda fickókat a minták között. Kis apró manók szaladgáltak körbe-körbe vagy csak futkároztak fel-le, ide-oda. Szerettem őket, a barátaim voltak. Aztán amikor felnőttem valahol olvastam, hogy amikor az ember csak néz de nem fókuszál sehova, akkor képes meglátni a szemfolyadékban az magzati létből visszamaradt elhalt ereket. Ezek azok az apró lebegő foltok. Akkor én elvesztettem a kis manóimat. Most ahogy nézem a képet ez jut eszembe. Az én kicsi manókáim, akik ott voltak velem hogy játszunk, hogy csevegjünk, hogy bolondozzanak nekem. És most olyan mélyen-szomorúan-boldog vagyok. Mert egy pillanatra újra láttam, újra láthattam őket.
Azt gondolom, hogy akkor jó egy kép ha dolgozik az emberben, ha elindít valami, ha megráz, vagy símogat (és ezt már mindenkinek írom aki képeket tölt fel erre az oldalra), hogy öröm olyan emberek között lenni akik tudják ezt a csodát. Mert egy olyan világban élünk ahol az emberek már eleve falakkal születnek, és nagy elszántság kell, hogy ezekbe a falakba réseket verjünk. Őszintén örülök, hogy ide tartozhatok.
Tomka, te olyan szépen írsz, hogy csuda...
nincsenek esetleg verseid aforizmáid, novelláid vagy bármi más?
mert ha igen abban az esetben kérlek küldjél a soraidból mailbe ha szabad kérnem:)
szep es szomoru
Köszi Mindenki! :)
Tomka... :)
ez is megjegyzees
Megjegyzés küldése