én igazából téged szólítottalak fel az ugribugrira, mert a Tomka ledepizte a képet :D amúgy tényleg atom, jó kemény kép...izé, alkotás! köszi, hogy láthattam!! :)))
Részemről a gyönyör netovábbja, a rúdtáncosnő némán sikoltó emlékműve. A betegsárga tömény váladék ami befedi a teret az utcát, belopódzik a táglákon a koszlott betonon keresztül a bőr alá, a fájó zsigerekbe a reszkető húsba, fel a beleken keresztül a megrohadt agyba, fel egészen a felejteni képtelen tudatig. A megalázott prosti néma fájdalma ami szaggat mint egy elektromos láncfűrész. Néma tér és a rekeszizomból felnyögő steril metsző sárga-láz. Ácsorgok én ott egy percet vagy egy életet - mindegy, mert a hús enni kér, és én újra ott járok e rettenetes téren várva láncaimat, hogy meggyötört vágyaimat csillapítsam és, hogy igyam az élet vizéből. Gyülölök ott álni és várni, hogy testem megnyugodjon, mert gyűlölöm a testem undorító vágyait de az éhség immár elvette a józan eszemet. Lecsúszom a kőre, és sírok boldogan.
alapjaiban egy picit sok nekem a kontraszt a képeiden, de ennek a képnek jól áll. van egy utópisztikus hangulata aminek ez a kontraszt, tónusvilág jól áll. a cím nagyon találó, tényleg ilyen érzése van az embernek. különösen a felső része tetszik a képnek, az ablakokkal.
9 megjegyzés:
atom.
Hát éz legalább ojan depis mint én... szeretem.
ugribugrííííí!!!!! :DD
niksz ugrigugri, hanem lagzam splacírem. De azé próbálkozom...
Legyetek szívesek és ne az én képem alatt ugribugri... Ez egy komoly művész komoly alkotása.
Szemlélődjetek méltósággal, szép szavak a vendégkönyvbe.
dánkesőn
én igazából téged szólítottalak fel az ugribugrira, mert a Tomka ledepizte a képet :D
amúgy tényleg atom, jó kemény kép...izé, alkotás! köszi, hogy láthattam!! :)))
Kérlek...
:)
Részemről a gyönyör netovábbja, a rúdtáncosnő némán sikoltó emlékműve. A betegsárga tömény váladék ami befedi a teret az utcát, belopódzik a táglákon a koszlott betonon keresztül a bőr alá, a fájó zsigerekbe a reszkető húsba, fel a beleken keresztül a megrohadt agyba, fel egészen a felejteni képtelen tudatig. A megalázott prosti néma fájdalma ami szaggat mint egy elektromos láncfűrész. Néma tér és a rekeszizomból felnyögő steril metsző sárga-láz.
Ácsorgok én ott egy percet vagy egy életet - mindegy, mert a hús enni kér, és én újra ott járok e rettenetes téren várva láncaimat, hogy meggyötört vágyaimat csillapítsam és, hogy igyam az élet vizéből. Gyülölök ott álni és várni, hogy testem megnyugodjon, mert gyűlölöm a testem undorító vágyait de az éhség immár elvette a józan eszemet.
Lecsúszom a kőre, és sírok boldogan.
Hát valami ilyesféle futott át rajttam...
...és tényleg nem csak a dorgálás miatt.
alapjaiban egy picit sok nekem a kontraszt a képeiden, de ennek a képnek jól áll. van egy utópisztikus hangulata aminek ez a kontraszt, tónusvilág jól áll. a cím nagyon találó, tényleg ilyen érzése van az embernek.
különösen a felső része tetszik a képnek, az ablakokkal.
Megjegyzés küldése